Szerda
Szerda
Rájöttem, szeretem az angol órákat. Új távlatokat nyit meg előttem mindennap. Rájövök az összefüggésekre egyre inkább szabadul fel bennem a gát, hogy nem merek angolul megszólalni. Ebben nagy szerepe van a tanárnőnek, a csoportnak, jókat derülünk egymás baklövésein, és persze tanulunk is belőle.
Ma is finom volt az ebédünk, amit hazavittünk és kényelmesen a szállásunkon fogyasztottunk el, ugyanis a korszakalkotó felfedezésünk, hogy ha az iskola hátsó bejáratán közlekedünk egy perc alatt hazaérünk.
A matek továbbképzés ma is gyorsan elrepült. Mai témánk: Statisztika. Ez, és még néhány témakör (például kombintorika, volószínűségszámítás) háttérbe szorulnak a matematika tanítás során. Én mindig szerettem ezeket tanítani, de most jövök rá milyen nagy segítséget jelentenek a számfogalom kialakításánál, a műveletek végzésénél, és a logikus gondolkodás fejlesztése terén.
Fontos, hogy a gyerekek mindennapi életéről gyűjtsünk adatokat, azokat lejegyezzük táblázatba, és grafikonon ábrázoljuk. Így a táblázat, és grafikon leolvasásában motiváltak lesznek, hiszen az ő életükről szól. Megtanultam, hogyan érdemes hőmérsékleti adatokat gyűjteni a gyerekekkel, és azokat egyetlen grafikonon ábrázolni. Az elemzésnél ezekről az összetett grafikonokról rengeteget lehet tanulni a természetes számok, és negatív számok összehasonlításától kezdve az átlagszámításig.
Ezen a napon, elhatároztuk, hogy estig a tengerparton leszünk. Több kollegával összebarátkoztunk, köztük határontúliakkal is. Jókat beszélgettünk, kártyáztunk, fürödtünk. A naplemente még itt ért minket, közösen megcsodáltuk.